Anna-érzések és mintha-állapot

Udvarhelyi Híradó - 2004

Egy verseskötet ősbemutatóján voltunk Székelymuzsnában, ahol vasárnap a kulturális nap keretében bemutatták Farkas Wellmann Endre Az Anna-érzés, avagy a bérgyíkos éjszakája című kötetét. A bemutatón részt vett Sántha Attila is, a Székely szótárt ismertette, valamint Orbán János Dénes, aki az új Farkas Wellmann könyvről, illetve szerzőről mondott szépeket. Nem ironizálok, költőnket valóban az egyik legtehetségesebb erdélyi szerzőnek tartom – mondom ezt Orbánnal együtt –, és a felolvasott versek ezúttal egy érettebb, letisztultabb lírát tárnak az olvasó elé.   Miután Orbán János Dénes saját írásaival szemérmes (vagy szemérmetlen) nevetésre késztette a hallgatóságot a muzsnai kultúrotthonban, következett Farkas Wellmann Endre Anna-érzése, bérgyíkosa, déli partraszállása, mely történetek-féltörténetek-többminttörténetek (vagy egyáltalán nem is történetek, mert múltat és jelent alakítanak át gondolatokká és érzésekké és szavakká ) nem húzták vigyorra a szájat. Mert amikor kirakja tálcára a lelkét valaki, akárki, a szerző, akkor sem vágyaira, sem tétovázására, sem hiábavalósági érzésére nem tud másként reagálni, mint veszettül tétovázni és hiábavalónak érezni magát. Ahogy Wellmann mondta az Anna-érzés, avagy bérgyíkos éjszakájában a mintha-, az alig-állapotokról szól, az olvasó aztán eldönti, hogy az Ô-ben a nőt, a szerelmet vagy Istent látja. Juhász Gyula Anna-versek ciklusára is rímelhet a kötet, akár parafrázisnak is tekinthető. Farkas Wellmann Endre körülbelül egy éve költözött Budapestről Székelymuzsnára, itt ír, itt él. A kötet létrejöttének körülményeiről beszélgettünk, és Wellmann elmondta, hogy a Könnyű rulett (2000-ben adták ki) előtt – ez egyébként kísérleti műfajban született – verseskötete utoljára 1999-ben jelent meg. Ez nem azt jelenti, hogy öt évig írtam, mondja, hanem egyszerűen azt, hogy öt évig nem írtam, és most ez van. A versek akár egészen a bűnközeliségre vagy múltközeliségre utalnak, folytatja – tulajdonképpen rengeteg olyan dolog van bármelyikünknek az életében – anélkül hogy ezeket meghatároznánk – , amelyeknek közelében élünk, most ezek az én perspektívámból vannak megvilágítva. Pestről haza – erről kérdeztem később Wellmannt, aki úgy fogalmazott, ott is otthon volt, és itt is hasonlóképpen érzi magát, nem sorstragédiaként éli meg: – Amiatt határozottan boldog vagyok, hogy hazajöttünk a feleségemmel, és tudunk valamit csinálni. Ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, legalábbis kívülről, de a tevékenység minőségében ugyanolyan, mint máshol, nekem nagyon jó. – Orbán János jelenléte minek köszönhető? – János jelenléte annak köszönhető – nagyképűnek fog hangzani, szabadkozik –, de hála istennek megengedhetem magamnak azt, hogy azt a környezetet tegyem lakhatóvá, amelyikben én vagyok. Nem kell elmennem Kolozsvárra ezért. Itt persze arról a vállalásról is szó van, amelyik ezt, a muzsnai közeget lakhatóvá teszi, olyanná, amelyben minden megtalálható. János jó barátom, de most a muzsnaiakhoz hívtam el, felolvastunk együtt, ahogy Kolozsváron vagy Pesten. – Akkor beszélhetünk a Viharsarok Egyesületről is... – A Viharsarok Egyesület keretében, amit tavaly decemberben hoztunk létre, mondja, felvállaltunk olyan dolgokat, amiről úgy gondoltuk, hogy a faluban hiányoznak. Próbáljuk hasznos civil szervezetté felnevelni ezt az egyesületet, erről viszont másokat kell megkérdezni... És megkérdeztünk egy székelyderzsi hölgyet, aki a könyvbemutatón jelen volt, mit gondol az egyesület felől, és úgy beszélt róla, mint ami már létszükségletté vált számukra. Barabás Blanka