Bán Péter

Meghalt a 60 éves Bán Péter – érkezett tegnap a hír Muzsnából, ahol a műfordítót szülői házában 91 éves édesanyjával együtt holtan találták. Haláluk okát tegnap estig nem sikerült megállapítani, a törvényszéki orvos ma vizsgálja a két elhunytat. Az orvosi látleletek szerint körülbelül két hete voltak már halottak, amikor rájuk találtak. Bán Péter az ágyban feküdt, édesanyja – akit Udvarhelyen élő húgával felváltva gondoztak – a szoba közepén. A lakás ajtaja és a kapu is zárva volt, melyből következtetni lehet, hogy nem történt idegen beavatkozás.

A muzsnai remetének is nevezett műfordító, Bán Péter 1969-től 1995-ig magyar szakos tanárként tanított többek közt Vágásban, Varságon, Farkaslakán. 1995-től idős édesanyja támaszaként Muzsnában lakott, onnan indult műfordításaival táskájában a kiadók, mecénások és a világ meghódítására. Több mint 20 kötetnyi műfordítása jelent meg, és talán még enynyi maradt otthon kéziratként a ládákban, dobozokban. Több mint tíz nemzet népköltészetéből, meséiből, irodalmából fordított magyarra. Finnugor, bolgár, csuvas, kazah, lett, litván, mordvin, orosz, török népmesékkel ajándékozta meg a magyarul olvasó gyerekeket. Kedvenc költője, Szergej Jeszenyin verseinek szerelmeseként – íróbarátai meghívására járt a volt Szovjetunióban, Litvániában – először a költő húgát kereste fel, majd ellátogatott Jeszenyin szülőfalujába. A Jeszenyinhez fűződő élményeiből írott könyvét először az 1980-as években a magyarországi Európa Könyvkiadó adta ki. Másodjára Találkozásaim a költővel címmel a Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2002-ben. Egy másik jelentős, általa összegyűjtött, összeállított könyv a Találkozások Tamásival, amely neves személyiségek, írók visszaemlékezéseit, valamint leveleket tartalmaz. Lapunk is több alkalommal közölte írásait, műfordításait, a következő hetekben egy újabb könyve jelenik meg.
Az utóbbi tíz évben gyűjteményes könyvei, műfordításai egyre gyakrabban jelentek meg, fiatalkori fordításainak nagy részét most sikerült nyomda alá rendezni, de ezek után, sajnos, kevés anyagi juttatásban részesült, betegnyugdíjasként is szegényesen élt, de annál több tisztelet övezte azok részéről, akik munkásságát ismerték. Népek kultúrájának, nemzetek irodalmának és népköltészetek közvetítőjeként, a Parnasszus napszámosaként élt szinte észrevétlenül, és így is halt meg. Pedig még élnie kellett volna, mert nem meghalni készült, hanem újabb meséskönyveket kiadni, és Litvániába látogatni, ahová meghívták…
Isten nyugtassa haló poraiban édesanyjával együtt. Mi pedig próbáljuk ápolni és megőrizni amit adott és hátrahagyott.

Bágyi Bencze Jakab
2006. 07 28